websikehealthcheck

Számlaszámunk: 10401103-50526978-77571009

Közösen a városért egyesület

 

Örömmel köszöntünk egyesületünk oldalán. Néhány mondattal bemutatkozunk: 2020 tavaszán néhányan összegyűltünk, hogy megbeszéljük, hogyan tudnánk tenni bármit szeretett városunkért, Vácért. Alapító tagjaink eddig is végeztek karitatív tevékenységet, tehát a feladat senki számára nem volt új. Az első megbeszélésen felvetődött, hogy szervezett formában folytatjuk tevékenységünket.

A hónap embere

A Hónap Embere-Az Év Embere díjak a Nem Hagyunk Egyedül Alapítvány és a VáciVilág online portál közös szervezésében kerültek átadásra éveken keresztül. A Közösen A Városért Egyesület viszi tovább ezt a szép hagyományt. 2021. január 1-től jelölhetnek az Egyesület tagjai olyan váci kötődésű személyeket, akik a maguk területén kiemelkedő szerepet vállaltak, vállalnak.

A szeptemberi Hónap Embere Simon Mária

A szeptemberi Hónap Embere Simon Mária

Simon Máriának gyerekkora óta végigkíséri életét a zene. Azért kezdett el zongorázni, hogy kántorálhasson majd, ezzel együtt a Cecília kórusban is énekelt. Benne volt a mindennapjaiban a zene a tanulás mellett. A Fehérek templomában a kórusalakítás óta a liturgiában...

bővebben
Az augusztusi Hónap Embere Stöckler Bernadett

Az augusztusi Hónap Embere Stöckler Bernadett

Stöckler Bernadett korábban a Fradiban tornázott és később edzősködött is ott. 22 éve költözött vissza Vácra Barcelonából. Innen is fakad az Egyesületének a neve: Puente, ami hidat jelent, mert kapcsolatot teremt az emberek, városok között. Szerette volna, ha a...

bővebben
A júliusi Hónap Embere Dr Áfra Tamás

A júliusi Hónap Embere Dr Áfra Tamás

Nincs olyan váci lakos, aki ne ismerné Dr Áfra Tamás nevét. Doktor Úr 61 évig praktizált, és végezte a gyógyítást. Már 5-6 éves korában tudta, hogy gyógyítással szeretne foglalkozni. Valamiért az a szó, hogy doktor bácsi nagyon tetszett neki. Amikor megkérdezte tőle...

bővebben
A májusi Hónap Embere Magyari József

A májusi Hónap Embere Magyari József

Magyari József a váci Árpád Fejedelem Általános Iskola igazgatója. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből, mezőgazdász szülőktől származik. Józsefnek egész életét átitatja a sport és annak szeretete. Először a kézilabda és a labdarúgás keltette fel az érdeklődését, akkori...

bővebben
Gyümölcs a gyerekeknek

Gyümölcs a gyerekeknek

Reméltük, hogy ezek a problémák iskolakezdésre (szeptember) megoldódnak és az önkormányzat hathatósan reagál a probléma megoldására. Sajnos nem történt semmi. Az internetre több alkalommal kerültek fel képek, írások amelyek  nem megfelelő mennyiségű minőségű ételeket...

bővebben
Az októberi Hónap Embere Sellyei Csanád

Az októberi Hónap Embere Sellyei Csanád

Csanád 10 éve kajakozik, 9 éves kora óta. Először csak hobbiként tekintett rá, azonban az első komoly eredménye után, amelyet egy Országos Bajnokságon ért el, magával ragadta a versenyszellem. Nagyon élvezi a kajakozást, és azt, hogy a természetben sportolhat,...

bővebben
A szeptemberi Hónap Embere Weixelbaum János

A szeptemberi Hónap Embere Weixelbaum János

A szeptemberi Hónap Embere Weixelbaum János pedagógus, karate edző. Élete egybe forrt a Familia Gladiatoria Pannonica Egyesülettel, mely 37 évvel ezelőtt alakult meg, és amely egy civil hagyományőrző egyesület. Nagyon sok gladiátor-és misztérium játékot mutattak be...

bővebben
Az augusztusi Hónap Embere Kuczora Csenge

Az augusztusi Hónap Embere Kuczora Csenge

Az augusztusi Hónap Embere Kuczora Csenge. Csenge 6 éves kora óta kézilabdázik, érettségi után jött Vácra játszani 2018-ban. Életében a fő irányvonal a sport, jelenleg is mozgásterápiával kapcsolatos szakmát tanul a kézilabda mellett. Eddigi legnagyobb eredményének az...

bővebben
Júliusban a Hónap Embere Okos Levente

Júliusban a Hónap Embere Okos Levente

Júliusban a Hónap Embere Okos Levente, a Dunakanyari Látássérültek Egyesületének elnöke. Levente 2009-ben egy betegség miatt lett látássérült. 2011-től kezdődött a rehabilitációja, ahol újra megtanulta a hétköznapi dolgokat, például közlekedni. 2012 óta dolgozik, A...

bővebben