websikehealthcheck

Számlaszámunk: 10401103-50526978-77571009

Az augusztusi Hónap Embere Stöckler Bernadett

Szerző: | okt 21, 2023 | hírek, Hónap embere | 0 hozzászólás

Stöckler Bernadett korábban a Fradiban tornázott és később edzősködött is ott. 22 éve költözött vissza Vácra Barcelonából. Innen is fakad az Egyesületének a neve: Puente, ami hidat jelent, mert kapcsolatot teremt az emberek, városok között. Szerette volna, ha a gimnasztikán kívül mást is adna a tagjainak.

5-6 gyerekkel kezdte Csókás Tamásnál az edzést, majd 2004 előtt indította el a saját egyesületét, amely immáron 20. éve áll fenn. Az egyesület létszáma változó, van egyszer a standard létszám, amely a leigazolt versenyzőkből áll, köztük 15-20 ritmikus gimnasztikával és 20-25 akrobatikával foglalkozó versenyző. Emellett mindig vannak kezdők, tanfolyamra járók illetve ovisok is. Legnagyobb eredményüknek az Európa Bajnokságra való kvalifikációt tartja, de járnak külföldre is meghívásos versenyekre is, emellett pedig mindkét szakágban vannak Magyar Bajnok versenyzőik. A világjárvány félbe törte a bajnokságokra való felkészülést, valamint azt a 9 évet is, amely során évente országos versenyeket rendeztek minden korosztálynak.

Idén ősszel a Magyar Bajnokságra csapatgyakorlatokkal készülnek, majd a tavaszi bajnokságra pedig egyéni gyakorlatokkal.

Sok növendéke már óvodás kora óta hozzá jár, akik most már gimnazisták, egyetemisták. Meggyőződése, hogy a kamaszoknak szükségük van egy helyre, közösségre, ahová tartoznak, ez ad nekik egyfajta biztonságot. Ez is volt többek között a célja az egyesülettel, hiszen többször is kiemelte, hogy nem csak egy sportklubot akart létre hozni, hanem szerette volna, ha a növendékeknek ez a második családjuk, és ezt sikerült is megvalósítania.

Bernadett azt mondja, neki a feltöltődés az, ha lemegy az edzésre és a gyerekekkel lehet, hiszen értük dolgozik, és a legjobb dolog mindig a napjában, hogy láthatja őket.

Örömmel látja, hogy sok edzettje később is a sporttal szeretne foglalkozni, akár közvetlenül akár közvetetten, és azt is, hogy az egyesület segítségével sikerül őket a sport szeretetére nevelni, amelyet később a saját gyerekeiknek is tovább tudnak adni. Szívesen tartaná az egyesületben többüket „kisedzőnek”, ahogy a fia is jelenleg az óvodások edzésében segédkezik.

Terve a következő 20 évre, hogy legalább annyi fejlődést érjen el az egyesület, amennyit az elmúlt 20 évben, hogy fenntarthassa azt, hogy az egyesület nem csak egy sportklub az oda járók számára. Emellett szeretne egy saját termet is, hiszen a gimnasztika és az akrobatika benti sportok, így erre nagy szükségük lenne.

Bernadett magáról azt mondta, hogy nagyon szentimentális és szenzitív ember, és imád utazni, mindig mozgásban lenni.

Gratulálunk az elért sikerekhez és eredményes következő 20 évet kívánunk!

Az augusztusi Hónap Embere Stöckler Bernadett

Hasonló tartalom

Az októberi Hónap Embere Fazekas László

Az októberi Hónap Embere Fazekas László

Fazekas László Debrecenben született. A zenéhez 7 éves korában került közel, először zongorázni tanult. Később megismerkedett az ütőhangszerek csodálatos világával, de a zongorázást sem hagyta abba. 1966-ban szerzett Debrecenben ütőhangszeres tanári diplomát. 1968-ban...

A szeptemberi Hónap Embere Simon Mária

A szeptemberi Hónap Embere Simon Mária

Simon Máriának gyerekkora óta végigkíséri életét a zene. Azért kezdett el zongorázni, hogy kántorálhasson majd, ezzel együtt a Cecília kórusban is énekelt. Benne volt a mindennapjaiban a zene a tanulás mellett. A Fehérek templomában a kórusalakítás óta a liturgiában...

A júliusi Hónap Embere Dr Áfra Tamás

A júliusi Hónap Embere Dr Áfra Tamás

Nincs olyan váci lakos, aki ne ismerné Dr Áfra Tamás nevét. Doktor Úr 61 évig praktizált, és végezte a gyógyítást. Már 5-6 éves korában tudta, hogy gyógyítással szeretne foglalkozni. Valamiért az a szó, hogy doktor bácsi nagyon tetszett neki. Amikor megkérdezte tőle...

A májusi Hónap Embere Magyari József

A májusi Hónap Embere Magyari József

Magyari József a váci Árpád Fejedelem Általános Iskola igazgatója. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből, mezőgazdász szülőktől származik. Józsefnek egész életét átitatja a sport és annak szeretete. Először a kézilabda és a labdarúgás keltette fel az érdeklődését, akkori...