websikehealthcheck

Számlaszámunk: 10401103-50526978-77571009

Májusban a Hónap Embere Kosztolányi Bence

Szerző: | jún 23, 2022 | Hónap embere | 0 hozzászólás

A fiatal fotóművész Vácon született 1997-ben. Középiskolai tanulmányait a Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban, majd a Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnáziumban, gépészeti és CNC technikumon végezte.

Jelenlegi munkahelye a Kilátó Piarista Pályaorientációs és Munkaerőpiaci Fejlesztő Központ, ahol rendezvényszervező és informatikai kommunikációs eszközkezelő pozícióban dolgozik.

A fotózást 2014-ben kezdte és akkor még csak kedvtelésből örökítette meg a számára izgalmas pillanatokat, tájakat. Rövid időn belül szembesült azzal, hogy ez a hobbi sokkal többet jelent számára, mint az okostelefon segítségével készített életképek világa.

A fotográfia egy bonyolultabb gondolkodásforma és művészet is egyúttal.

Ugyanott állva a fotós valami mást lát, mint a többi ember. Csak akkor lehet jó a kép, ha a fotós mélyen benne áll abban a pillanatban, amit megörökít.

S itt kezdődik a művészi fotózás, ami Bence életének legmeghatározóbb elemévé vált!

2019 óta rendszeresen vesz részt hazai és külföldi fotópályázatokon, ez idő alatt 18 országban sikerült az eredményes bemutatkozása.

2019. szeptember 27-én a Cewe Awards 2019 fotópályázaton második helyezést ért el, s az összesített kategóriában a 11. helyre sorolta a rangos fotográfusokból álló szakmai grémium. A CEWE Awards egy nemzetközi fotópályázat és a pályaműveket a Tájak, Emberek, Természet, Épület és infrastruktúra, Sport, Ételek, Humor, Hobbi és szabadidő, Állatok, valamint az Utazás és kultúra kategóriákban várják a szervezők. 2019-ben közel 500.000 fotóval pályáztak a jelöltek.

Sikerein felbátorodva Kosztolányi Bence még intenzívebben folytatta a művészi fotózást és beküldte alkotásait a FIAP (Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség) pályázataira. Elmondása szerint az első pályázata teljes kudarc volt, azonban a második és harmadik versenyen már díjazott lett, 9 elismerést sikerült elnyernie.

2021. november 23-án addigi tevékenysége kiteljesedett, mert elérte a minősített művész címet. Ezen diplomát a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP: Fédération Internationale de l’Art Photographique) ítélte oda a váci fotógráfusnak.

A fentiek alapján ítélte oda a Közösen a Városért Egyesület a HÓNAP EMBERE elismerést a fiatal művésznek!

További színes, témagazdag és elismerésben bővelkedő alkotótevékenységet kívánunk, Bence!

Májusban a Hónap Embere Kosztolányi Bence

Hasonló tartalom

A márciusi Hónap Embere Vas Vilmos

A márciusi Hónap Embere Vas Vilmos

Vas Vilmos 1937-ben született Vácon, hatan voltak testvérek. Gyerekkora óta érdekli a bőrdíszművesség. Utcájukban volt egy szíjgyártó bácsi, aki labdákat készített. Sportkedvelő volt, igazolt focista és ökölvívó is. Rákospalotán volt egy nagy gyár, ahol ami a...

A februári Hónap Embere Kápolnai Jenő

A februári Hónap Embere Kápolnai Jenő

Kápolnai Jenő 1980. óta dolgozik Vácon a Zeneiskolában, ez az első munkahelye, mint a Váci Ifjúsági Fúvószenekar vezetője. A Zeneművészeti Főiskola trombita szakán végzett, később fúvós karnagyi oklevelet is szerzett. Már gyerekkora óta érdekelte a fúvós zene. Először...

A januári Hónap Embere Liszka Roland

A januári Hónap Embere Liszka Roland

Liszka Roland 2004-ben született Vácon, egy rendkívül szerény és kitartó fiatalember, akinem ismeri a veszélyt, bár ez nem volt mindig így. Régebben hallani sem akart motorozásról,de ahogy ő mondja viccesen „megfújta a szél”. Édesapja motiválására kezdett bele a...

A decemberi Hónap Embere Szarkándi János

A decemberi Hónap Embere Szarkándi János

János Pécsen végzett a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán egy képzésen, ahol egyszerre tanult acélgyártást, téglagyártást és kerámiát. A DDC elődjénél 43 évvel ezelőtt kezdett dolgozni, ami a beremendi cementgyár volt, és ez volt az első munkahelye. Itt lakatosként...