Toldi Tamás 1972-ben született Vácott. Már egészen kicsi korától vonzódott a zenéhez, azon belül is az énekléshez és már az óvónénik mondták az édesanyjának, hogy „ez a gyerek dalolva jött a világra és biztosan énekes lesz belőle”. Aztán eltelt jó sok év és 17 évesen beiratkozott a „Postások” Erkel Ferenc zeneiskolájába jazz ének tanszakra és innentől kezdve megállíthatatlan akarással, szorgalommal vetette bele magát a zene csodás világába. Húsz évesen már egy Excuse nevű rock zenekar frontembere volt, amivel 2003-ban meg is nyert egy fővárosi tehetségkutató versenyt, aminek eredményeképpen megjelentethettek egy nagylemezt. Aztán jöttek a klub évek, amikor is több klubozó zenekarban is énekelt, ahol komoly rutint szerzett, majd később a szólóénekesi tevékenysége, kiegészült azzal, hogy vokálozott olyan neves művészeknek, mint pl.Gergely Róbert, Csepregi Éva-Végvári Ádám, Tóth Gabi, Heincz Gábor „Biga”, vagy Vikidál Gyula.2004-ben még tovább bővült könnyűzenei munkássága a dalszövegírással és azóta több arany és platina lemezzel jutalmazták meg munkáját és 2021-re Fonogram díjas szerző lett, aki olyan neves előadóművészeknek írt dalszöveget, mint Varga Miklós, Horváth Charlie, Hevesi Tamás, Radics Gigi, Kökény Attila, Szűcs Judit, Rudán Joe, Tamás Gábor, Micheller Myrtill, Szolnoki Péter, Gájer Bálint, Takács Nikolas, Bebe, vagy Majsai Gábor, de ő jegyzi Vác város hivatalos dalának szövegét is, amiért 2012-ben megkapta Vác város művészeti díját, amire nagyon büszke.
Pálinkás Gergely gitáros, zeneszerző a hazai jazz élet elismert képviselője. Játszott Majsai Gábor zenekarában, de láthattuk Hernádi Judit és Heilig Gábor önálló estjeinek zenekarvezető-jeként is. Szerzőként jegyzett dalai mások mellett Kökény Attila, Micheller Myrtill és Majsai Gábor előadásában hallhatók. Emellett Takács Nikolasnak és Horváth Charlie-nak is írt dalokat. Gergely 1969-ben született Vácott. Zenei tanulmányait 6 éves korában kezdte szülővárosának zenei általános iskolájában. 12 éves koráig klasszikus zenét, hegedülni tanult. 16 évesen, autodidakta módon ismerkedett meg a gitárral és a könnyűzenével. Elkötelezett híve a jazz, ezen belül is a smooth jazz zenei műfajnak, zenekarával a budapesti és vidéki jazz színpadok rendszeres vendége.
Pálinkás Gergelynek eddig két szólólemeze jelent meg: First Time (2016) és Boundaries (2017) címmel, mindkettő a Beagle Beat Records gondozásában. Az albumokon mások mellett olyan neves hazai muzsikusok működnek közre, mint Szendőfi Péter és Dörnyei Gábor dobos, Szappanos György basszusgitáros, Nagy Gergely „GERO” billentyűs valamint Micheller Myrtill és Czerovszky Heni énekesnők.
Szívből gratulálunk mindkettőjüknek, és köszönjük, hogy öregbítik Vác hírnevét!