– Mikor határozta el, hogy az életét a sportnak szenteli?
– Sportoló családban nőttem fel, tehát már gyermekkoromban. Édesapám kézilabdázott, 227-szeres magyar válogatott volt, és a Ferencvárosban is játszott. Én a Fradi pályán nőttem fel, nagyon sokszor bent voltam az öltözőben illetve az edzésüket látogattam, és nagyon megtetszett ez a közeg. Valószínűleg öcsémmel emiatt is választottuk ezt a sportágat, a kézilabdát. Nem is volt kérdés, hogy mi is nagy játékosok szerettünk volna lenni, mint apu. Úgy hozta az élet, hogy édesapám a DVSC-ben is játszott, majd Ausztriában is. Az öcsém, Szilágyi Viktor, egy igazi, komoly játékos lett, Bajnokok Ligáját nyert a THW Kiel csapatában, és most ennek a csapatnak a sportigazgatója.
Én Szegeden játszottam a harmincas éveim közepéig, aztán a tanári pálya mellett döntöttem. 20 évet voltam Dabason a gimnáziumban némettanár, és emellett játszottam az ottani egyesületben. Azután nagyjából 20 éve elkezdtem ott edzősködni. Végigjártam a ranglétrát, először gyerekekkel foglalkoztam, és aztán pedig 2007-től a felnőtt csapatot irányítottam 8 éven keresztül, NB-1B férfi csapatról van szó. Majd 2016-ban megkeresett Németh András, aki már itt dolgozott a váci csapatnál, mint szakmai igazgató, és megkérdezte, hogy lenne-e kedvem ide jönni Vácra, és vele együtt dolgozni. Nagyon örültem a megkeresésnek, és örömmel elvállaltam. Előttem a váci edzők cserélődtek, ezért volt bennem egy kisebb bizonytalanság, de jól döntöttem. 5 évet töltöttem el itt, és nagyon sokat tanultam Németh Andrástól, nagyon sokat segített nekem, és belecsöppentem egy olyan közegbe, ami nekem nagyon szimpatikus volt és nagyon jól éreztem magam benne. Most eljött az az idő, hogy kaptam egy olyan ajánlatot, amire nem akartam nemet mondani. Továbbra is tartom a kapcsolatot a csapattal, illetve Andrással, és nagyon örülök ennek a lehetőségnek, amit itt kaptam, hiszen egy fiatal csapatot kellett felépíteni, fiatal játékosokat kellett beépíteni a csapatba, és ők nagyon sokat tudtak fejlődni. Egy részük válogatottságig vitte, sőt van, aki az Olimpiára is kijutott.
Nagyon sokat tanultam, fejlődtem, és nagyon szívesen dolgoztam ezzel a csapattal. Ez az utolsó év az egyik legnehezebb évünk volt a járvány miatt is, sok sérültünk is volt és tényleg az egyik legszebb eredményt tudtuk elérni ebben az évben, negyedikek lettünk a bajnokságban, és az Európa Kupa csoportkörébe is sikerült bejutnunk.
– Akkor mondhatjuk, hogy jól érezte magát Vácon, amíg itt élt és dolgozott?
– Igen, nagyon jól éreztem magam, nagyon sokat kaptam Váctól. Egyrészt szakmailag, másrészt pedig nagyon megszerettem magát a várost is, és az embereket is. Gyakran megállítottak az utcán szurkolók vagy érdeklődők. A szurkolóknak is nagyon sokat köszönhet a csapat, hiszen kis csarnokról van, szó, nem kell olyan sok néző a teltházhoz, és fantasztikus hangulatot varázsoltak a meccsek alatt. Ez mindig nagyon nagy pluszt adott a csapatnak és nekem is. Ez is kellett ahhoz, hogy ilyen szép eredményeket tudjunk elérni. Azt külön meg szeretném említeni, hogy a szurkolók mindig nagyon pozitívan állta a csapathoz, sosem hallottam semmi negatívumot, és talán ez is kellett ahhoz, hogy a lányok felszabadultan tudjanak játszani.
Köszönjük a beszélgetést, további sikeres életet kívánunk!
