websikehealthcheck

Számlaszámunk: 10401103-50526978-77571009

A hónap embere Helembai Fanny 2021. augusztus

Szerző: | okt 22, 2021 | Hónap embere

Már gyerekkora óta Vácott kézilabdázott, ez a klub a nevelőegyesülete. Két évig a Piarista Gimnáziumba járt, majd a kézilabda miatt váltott a Váci Madách Imre Gimnázium sporttagozatára. Már általános iskolában is örökmozgó típus volt, és nagyon szeretett sportolni, a Váci Kézilabda Egyesületben teljesedett ki a tehetsége.

Édesanyja szerette volna vízi sportok irányába terelni, de Fanny kitartott a kézilabda mellett. Az első edzője Ottó Katalin volt, vele volt a csapat Ifjúsági Bajnok lett, majd Németh Adrás irányításával NB1B-be is eljutott a csapata, ahol kettős játékengedéllyel játszhatott és másodosztályban meg is nyerték a bajnokságot. Együtt játszott Kirsner Erikával és Tóth Timivel is, ami nagy lehetőség volt a fejlődése szempontjából. Az utánpótlás korosztályban igazán kimagasló sikereket ért el.

Felnőtt korosztályban talán a 2020-as évet tartja a legsikeresebbnek, mert Szilágyi Zoltán vezetésével a csapa negyedik helyezést ért el a bajnokságban. Egy éve került be a válogatottba, először Dániában volt külföldön Európa Bajnokságon, az idén pedig kijutott az Olimpiára, ahol először, mint tartalék játékos és volt szerencséje bekerülni az olimpiai faluba is. Az Olimpia Fanny szerint minden sportoló álma.

Ebben és a következő szezonban Vácon van szerződése, és nagyon szeretne stabil tag maradni a válogatottban és kijutni minden világversenyre. Tervei között szerepel továbbá, hogy felvételizik az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemre Egerbe.

További sikereket kívánunk!




A hónap embere Helembai Fanny 2021.  augusztus

Hasonló tartalom

A májusi Hónap Embere Magyari József

A májusi Hónap Embere Magyari József

Magyari József a váci Árpád Fejedelem Általános Iskola igazgatója. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből, mezőgazdász szülőktől származik. Józsefnek egész életét átitatja a sport és annak szeretete. Először a kézilabda és a labdarúgás keltette fel az érdeklődését, akkori...

A júniusi Hónap Embere Sisa Sándorné

A júniusi Hónap Embere Sisa Sándorné

Vidéki családból származik, és 9 éves korában döntötte el, hogy tanítani szeretne. Voltak hatások, amik arra késztették volna, hogy ne tanítónéni legyen, de végül kitartott a hivatás mellett, amely egész életében úgy érezte, hogy az övé. Sok gyerek volt náluk a...

Az áprilisi Hónap Embere Nyári József

Az áprilisi Hónap Embere Nyári József

Gyakorlatilag gyerekkorától meghatározó volt a sport az életében. Kisvácon született és gyermekként hétvégeken délelőtt a kézilabda délután a focimeccsekre járt. Református családból származik, László bátyja, Katalin nővére után harmadik gyermekként. A szülei mindent...

A márciusi Hónap Embere Vas Vilmos

A márciusi Hónap Embere Vas Vilmos

Vas Vilmos 1937-ben született Vácon, hatan voltak testvérek. Gyerekkora óta érdekli a bőrdíszművesség. Utcájukban volt egy szíjgyártó bácsi, aki labdákat készített. Sportkedvelő volt, igazolt focista és ökölvívó is. Rákospalotán volt egy nagy gyár, ahol ami a...