Az intézményvezetővel és a csoportvezetővel folytatott beszélgetés során felvetődött, hogy a Fejlesztő Napköziben nagy szükség lenne kültéri fejlesztőeszközökre, játékokra. Például nagyon örülnének egy kültéri trambulinnak. A Közösen A Városért Egyesület és a JátékShop összefogásának köszönhetően március 5-én átadtuk a trambulint. Látogatásunkat a járványügyi szabályok betartásával tettük meg. Bízunk benne, hogy az általunk beszerzett eszköz hasznosan fogja szolgálni a Napköziotthon lakónak fejlődését, és sok örömüket lelik benne. Megígérhetjük azt, hogy nem ez volt ebben az intézményben az utolsó látogatásunk, máskor is számíthatnak ránk.
Külön szeretnénk megköszönni a Játék Shopnak hogy azonnal a kezdeményezésünk mellé állt, és ezzel nagyban segítette a trambulin beszerzését.