Számlaszámunk: 10401103-50526978-77571009

Közösen a városért egyesület

 

Örömmel köszöntünk egyesületünk oldalán. Néhány mondattal bemutatkozunk: 2020 tavaszán néhányan összegyűltünk, hogy megbeszéljük, hogyan tudnánk tenni bármit szeretett városunkért, Vácért. Alapító tagjaink eddig is végeztek karitatív tevékenységet, tehát a feladat senki számára nem volt új. Az első megbeszélésen felvetődött, hogy szervezett formában folytatjuk tevékenységünket.

A hónap embere

A Hónap Embere-Az Év Embere díjak a Nem Hagyunk Egyedül Alapítvány és a VáciVilág online portál közös szervezésében kerültek átadásra éveken keresztül. A Közösen A Városért Egyesület viszi tovább ezt a szép hagyományt. 2021. január 1-től jelölhetnek az Egyesület tagjai olyan váci kötődésű személyeket, akik a maguk területén kiemelkedő szerepet vállaltak, vállalnak.

A hónap embere Csernitzky Zsuzsanna 2022.  január

A hónap embere Csernitzky Zsuzsanna 2022. január

1985-ben került a bölcsőde élére. Munkája során azt tapasztalta, hogy Vácon a három év alatti sérült gyerekek ellátása bölcsődékben nem volt megoldott, azonban akkoriban indult egy kísérleti program, amelybe bekapcsolódva az első egy évben szegregáltan voltak a...

bővebben
A hónap embere Pikler Szilvia 2021.  december

A hónap embere Pikler Szilvia 2021. december

Jelenleg is itt él férjével és az idén februárban született kisfiukkal. Általános iskolai tanulmányait a Petőfi Sándor Általános Iskolában végezte, majd a Madách Imre Gimnáziumban érettségizett. Ezután jó pár évig önmagát keresve a kereskedelemben dolgozott, de a...

bővebben
A hónap embere Kovács Istvánné Mariann 2021.  november

A hónap embere Kovács Istvánné Mariann 2021. november

Egy felnőtt lánygyermeke van és férjével 34 éve élnek boldog házasságban. 2014-ben szociálpedagógus diplomát szerzett az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán. Sok éven át felnőtt értelmi fogyatékosok intézményében dolgozott, majd 2014-ben pályázott a Fejlesztő Napközi...

bővebben
A hónap embere Csank János 2021.  október

A hónap embere Csank János 2021. október

Csank János Ózdon született, az első egyesülete az Ózdi Kohász volt 1961-65 között. Felsőoktatási tanulmányait Debrecenben az Agrártudományi Egyetemen végezte és a DASE-ben már játékos edzőként szerepelt alig 23 évesen. Élete már többször kapcsolódott Vác városához,...

bővebben
Gyümölcs a gyerekeknek

Gyümölcs a gyerekeknek

Reméltük, hogy ezek a problémák iskolakezdésre (szeptember) megoldódnak és az önkormányzat hathatósan reagál a probléma megoldására. Sajnos nem történt semmi. Az internetre több alkalommal kerültek fel képek, írások amelyek  nem megfelelő mennyiségű minőségű ételeket...

bővebben

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.