Számlaszámunk: K&H 10401103-50526978-77571009

A hónap embere László Csaba 2021. május

A múlt héten átadtuk a május havi Hónap Embere díjat László Csabának. László Csaba Budapesten született 1962-ben. A Duna-parton él. Talán innen jött a víz szeretete és ezzel együtt a kajakozás szeretete.

26 évet versenyezett, sokszoros Magyar Bajnok és Maratoni Világbajnoki 2. helyezett volt. Pályafutása végén vállalkozóként tevékenykedett, de szíve mindig a sporté és a váci kajakozásért dobogott, ennek köszönhetően edzőként kezdett el dolgozni a Váci Hajó Sportegyesületben 2009-ben.

Mint minden kezdő edző, egy általa toborzott 25-30 fős 8-9 éves gyerek sereggel kezdte a pályáját. Már az első évben sikeresen szerepeltek versenyzői a korosztályos versenyeken, bajnokságon ahol sok érmet szereztek.

Néhány kiemelkedő sportolója azóta, sokszoros ifjúsági Világ Bajnok Kőhalmi Emese és Redl András, a 2018-ban Buenos Airesben rendezett ifjúsági Olimpián első helyezést ért el Kiss Ádám , Fekete Dorina Maratoni Világ és Európa Bajnok, Szegvári Benedek Maratoni Európa bajnoki 3. helyezett. Sellyei Csanád -Kozma Barnabás páros tavaly szeptemberben az Olimpiai Reménységek versenyét nyerte meg.

2021. májusában került megrendezésre Győrben a Maraton Magyar bajnokság, ahol Sellyei Csanád kijutott  a Maratoni Európa bajnokságra, Moszkvába, ahol reményei szerint folytatja az érem halmozást. Sokan megfordultak a kezei között. Vannak akik nem értek el ennyire kiemelkedő eredményeket de talán sikerült megszerettetnie velük ezt a csodálatos vízisportot.

Köszönjük a munkáját és további sikereket kívánunk munkájában és magánéletében is!

Share on facebook
Oszd meg ismerőseiddel!

Az oldalunk sütiket használ. Ha nem tudod mi az a süti, ne fogadd el! Nézz utána!